A bajnokság nyolcadik fordulójában csapatunk folytatva remek bajnoki szereplését, hazai pályán legyőzte az Eger együttesét.
- A győzelmen túl annak is örülök, hogy hellyel-közzel egészen jól játszottunk – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Rúgtunk három gólt és kidolgoztunk számtalan helyzetet, ám éppen emiatt van egy kis hiányérzetem. Most már nem először fordult elő, hogy 1-0-ás vezetésünk után nem zártuk le a meccset, pedig a lehetőségünk megvolt rá. Legutóbb Kaposváron jártunk így, s akkor a hazaiak egyenlítése után hosszabbításra kényszerültünk. Szerencsére a szünet után két helyzetünket gólra váltottuk, s azzal eldöntöttük a három pont sorsát. Jó Eger ellen nyertünk, melynek előre játéka különösen veszélyes, de amikor kellett, Tajti Bence bravúrral hárított.
Ha már szóba hozta Tajti Bencét … A szurkolók számára váratlan volt a csere a kapuban, hiszen Lisztes Bence remekül védett a bajnokságban.
- Először is nagyon örülök, hogy két ilyen remek kapusunk van, bármelyikük áll is a gólvonal előtt, nem kell rettegnünk ha a kapunk felé száll a labda. A múlt heti, kaposvári kupameccsen olyan teljesítményt nyújtott Tajti Bence, hogy egyszerűen nem lett volna szabad ismét a padra ültetni. Természetesen megbeszéltem velük, hogy továbbra is nyílt a harc köztük, a jövőben is mindketten megkapják a lehetőséget.
Csapatunk hétvégén Salgótarjánban folytatja bajnoki szereplését.