Ismét jól szálltak be cseréink

Csapatunk a 2022-es esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén bravúros idegenbeli győzelmet aratott a Karcag ellen, s így a nyolcadik helyről várhatja a tavaszi folytatást.
- Nyerni mindig jó, egy megyei rangadón meg pláne. Az viszont plusz öröm, hogy akárcsak egy hete, ismét egy csereként pályára lépő játékosunk szerezte a győztes találatot – elevenítette fel a hétvégi meccset vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán.
Nem csak, hogy cserejátékos lőtte a mindent eldöntő találatot, de ismét az utolsó pillanatokban voltunk eredményesek …
- A jelek szerint fizikálisan és mentálisan is rendben volt a gárda, ha ennyire kicentizve a meccs végét tudtunk nyerni. Én még azt is kiemelném, hogy vesztes állásból sikerült fordítanunk a negyedik helyezett otthonában. Döntő volt, hogy a bekapott gól után nem kezdtük el lógatni a fejünket, hanem nekik mentünk és szinte azonnal egyenlítettünk. Az első félidőben egyébként több hibával játszottunk, sok labdavesztésünk volt, melyből helyzeteket alakíthatott ki a Karcag. Az egyenlítésünk után viszont nekünk volt egy sakk-mattra kidolgozott ziccerünk, de öt méterről a kapufát forgácsoltuk szét. A szünet után stabilabbak voltunk, cseréink jól szálltak be, s bár a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, de nekünk akadt több nagy helyzetünk.
Játékosaink az elkövetkező hetekben szabadságukat töltik, a bajnokság február 12-én folytatódik.