Felnőtt csapat Labdarúgás

Hullámvölgyben …

Parádésan kezdte a tavaszi idényt csapatunk, négy meccsen három győzelmet és egy döntetlent elérve felküzdötte magát a dobogóra. Az elmúlt három meccs azonban nem úgy sikerült, ahogy azt terveztük és szerettük volna. A BVSC, a Hajdúszoboszló, majd legutóbb az Eger ellen egyetlen pontot sem szereztünk …

  • Bár nem játszottunk jól az első fél órában, semmi jele nem volt, hogy vereséget szenvedünk – elevenítette fel a hevesiek elleni zakót vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Az első gól után azonban teljesen megzavarodtunk és néhány perc múlva megduplázta előnyét az Eger. A szünet után azonnal szépítettünk, majd az 58. percben ajtó-ablak helyzetet dolgoztunk ki, de négy lépésről sem tudtunk az üres kapuba találni. Meggyőződésem, ha az bemegy, olyan lélektani előnybe kerültünk volna, hogy megnyerjük a meccset. A folytatásban is több helyzetet dolgoztunk ki, érett az egyenlítő találatunk, ám a hajrában ismét elemi hibákat vétettünk, s ezt kihasználta a hevesi gárda. Csúnya lett a vége, az 1-4-en nincs is mit magyarázni.

A bajnokság most hétközi fordulóval folytatódik. Míg kilenc meccsre szerdán délután kerül sor, csapatunk – a hazaiak kérésére – csütörtökön lép pályára a Pénzügyőr vendégeként.

About Author