Hétvégi programajánló: női meccs és pályaavató

A szép nyári napsütést, a kellemes meleget kihasználva érdemes lesz a hétvégén kilátogatni csapataink mérkőzésére.

A sort női együttesünk nyitja, mely szombaton 11 órakor, a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpont melletti Percze István műfüves pályán fogadja a Tiszaújváros csapatát a bajnokság második fordulójának találkozóján. Bóza Lászlő edző lányai az együttes megalakulását követően most vívják első hivatalos hazai bajnoki mérkőzésüket, jó lenne, ha minél többen buzdítanák őket. Talán még az első bajnoki gól és pontszerzés is összejöhet a számukra …

Vasárnap 10 órakor, idegenben, Jánoshidán próbálja meg kiköszörülni a múlt heti csorbát U19-es korosztályos csapatunk. mely igazán gólzáporos meccseket vívott eddig a szezonban. Három forduló alatt rúgott 14 gólt, ám kapott 12-t is, és négy ponttal várja az újabb kilencven percet.

A hétvége fénypontját NB III-as együttesünk mérkőzése jelenti. Vasárnap 16 órakor a Sényő legénységét fogadjuk a teljesen megújult Lipcsey Elemér Sporttelepen. A belépés ingyenes, de a védettségi igazolvány meglétét ellenőrzik a rendezők. A kezdőrúgást megelőzően kerül sor a felújított létesítmény ünnepélyes átadására, beszédet mond F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Ujvári Imre polgármester. Fellép az Extreme Dance Team és a TTE Tánccsoport.