Felnőtt csapat Labdarúgás

Hétfőn műtik Szövetes Krisztiánt

A felkészülések után alig várják már a játékosok, hogy kezdődjön a bajnokság, hogy tétmeccsen lépjenek pályára. Nem volt ez másként idén nyáron sem, 24 éves balhátvédünk, Szövetes Krisztián is “vágta a centit” az augusztus elseje előtti rajthoz közeledve.

Kazincbarcikán a kezdőcsapat tagjaként futott ki a pályára és remek játékának köszönhetően közel álltunk a bravúrhoz. A szünetben Barna Viktor góljával még vezettünk, de a hajrához közeledve is 1-1-et mutatott az eredményjelző tábla. A találkozó 72. percében aztán beütött a krach, egy ütközés során a barcikai játékos “elvitte” Szövetes Krisztián térdét. Nem is tudta folytatni a játékot, lecserélését követően pedig a 85. percben kapott góllal végül 2-1-es vereséget szenvedtünk.

A tüzetes orvosi vizsgálatok gyorsan kiderítették, hogy Krisztián keresztszalag-szakadást szenvedett, s elkerülhetetlen a műtét. A koronavírus járvány során felhalmozódott orvosi beavatkozások miatt sokáig úgy tűnt, csak novemberben feküdhet kés alá, ám most sikerült előrébb hozni az operációt.

A tervek szerint szeptember 20-án, hétfőn Debrecenben, Dr. Karácsony Zoltán műti meg fiatal játékosunkat. A felépülése várhatóan 6-8 hónapig tart, s amennyiben semmi komplikáció nem jön közbe, valamint a rehabilitációja is rendben történik, talán a bajnokság utolsó egy, két meccsére visszatérhet a csapatba.

Klubunk és szurkolóink nevében is mihamarabbi gyógyulást kívánunk Szövetes Krisztiánnak!

About Author