Hét játékos érkezett …

Hét játékos érkezett …

A hétvégén lezárult a labdarúgók téli átigazolási időszaka. Klubunk hét új játékost igazolt. Vannak közöttük olyanok, akik már pályára léptek az elmúlt felkészülési mérkőzéseken, ám akad olyan is, aki csak az utolsó pillanatban kapott engedélyt az átigazolásra.

Szakmai stábunk igyekezett hiányposztokra igazolni, valamennyi csapatrészt megerősíteni. A 21 éves szélső, Sós Máté (Eger) érkezéséről már korábban beszámoltunk. Rajta kívül a felkészülés elejétől a kerettel készült a nyíregyházi nevelésű, Budafokon az NB II-ben is szerepelt 20 éves Nagy Gergő (Putnok), aki a támadósorban érzi legotthonosabban magát. A 26 éves Hulicsár Máté hozzájuk képest rutinos játékosnak számít. Kecskemétről indulva megfordult az Újpest korosztályos csapataiban, maj Monoron két idény alatt 36 gólt szerzett az NB III-ban. Az őszt a másodosztályú Békéscsabánál töltötte, onnan igazolta le most csapatunk. A 19 éves középcsatár, Cseh Norbert a Nyíregyháza II, a 18 éves szélső, Ludmány Imre a DVSC II együttesétől érkezett Tiszafüredre. A 21 éves szélső, Tarcson Attila Felcsúton és a Honvéd akadémiáján nevelkedett. Onnan került az NB II-es Szentlőrinchez, most pedig klubunkhoz. A legrutinosabb érkező a 29 esztendős, szélső védő Marques-Arosa Patrik. Hosszú éveket töltött a Budaörs és a Pécs színeiben az NB II-ben, majd megfordult a III. Ker. TVE és a Dabas gárdájában is.

Újdonsült játékosainknak sok sikert kívánunk tiszafüredi színekben.