Felnőtt csapat Labdarúgás

Hatvan-Facultas Tiszafüredi VSE 1-1 (1-0)

Ma délután, a bajnokság negyedik fordulójának mérkőzésén a táblázat harmadik helyén tanyázó Hatvan együttese ellen lépett pályára csapatunk idegenben.

Hatvan-Facultas Tiszafüredi VSE 1-1 (1-0)
Hatvan, xxx néző, vezette: Szántó Simon (Flinta Zoltán, Kató Bence)
Hatvan: Menczeles – Takács B., Szabó Sz., Czibolya (Szabó R.), Kitl (Benkő), Karácsony, Sárossy, Burzi (Panyi), Tarjáni, Dinka (Fellner), Fekete K. (Vince). Vezetőedző: Zoran Szpisljak.
TVSE: Tajti B. – Ludvig (Harsányi), Bernáth, Nagy D., Szövetes – Barzsó (Oláh N.), Erdei (Papp K.), Mácsai – Nagy Zs. (Lukovszky), Dankó, Engel. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

31.perc: Bal oldali támadás után sakk-mattra játszotta helyzetét a hazai csapat, végül Burzi Alex lövése utat találta Tajti Bence kapujába, 1-0.

88.perc: Bal oldali beadásra remekül érkezett Mácsai László és a hálóba fejelte a labdát, 1-1.

94.perc: Oláh Norbert 30 méteres szabadrúgása a sorfalon iránytváltoztatott, ezzel becsapta Menczeles kapusát, ám a kapufa kisegítette a hatvaniak hálóőrét.

Csapatunk az első félidőben sem játszott rosszul, mégis hátrányba került. A térfélcserét követően ugyanakkor a hazai gárda eldönthette volna a három pont sorsát, ám kihagyta lehetőségeit. A hajrában aztán siker koronázta akarásunkat és megérdemelten egyenlítettünk.


About Author