Felnőtt csapat Labdarúgás

Harminc perc jó játék kevés …

Mint köztudott, csapatunk 2-1-es vereséget szenvedett a legutóbbi bajnoki fordulóban Hajdúszoboszlón, s ezzel “visszacsúszott” a táblázat ötödik helyére.

Régen volt rá példa, hogy két egymást követő meccsen nem szerzünk pontot – vetettük fel a szoboszlói meccset követően vezetőedzőnknek.

  • … és reméljük, megint sokáig nem lesz rá példa – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán. – Az első félidő csalódás volt, rendkívül tompán futballoztunk, hiányzott játékunkból a frissesség. És hát sajnos a pálya talaja sem kedvezett számunkra. Tudom, ugyanezen a játéktéren focizott a házigazda is, csak hát ők ismerik minden négyzetcentiméterét, s ahhoz alkalmazkodva játszanak, a mi rövid passzos futballunknak viszont nagyon nem feküdt …

Ennek ellenére úgy tűnt, két elkerülhető gólt kaptunk.

  • Az elsőben én is ludas vagyok. Megbeszéltük, hogy a göröngyös talaj miatt nem kockáztatunk, szokásunktól eltérően nem hozzuk ki hátulról a labdát, hanem hagyjuk, hogy Tajti Bence felrúgja. Ez működött is, ám a kapott gól előtt beszóltam, hogy lépjen vissza valaki a labdáért. A többi már történelem, a labda játékosunk sípcsontjára pattant, az ajándékba kapott lehetőséggel pedig élt a házigazda. A második gól pedig szokásos figyelmetlenségünkből született, a szögletet képtelenek voltunk levédekezni.

A kétgólos hátrányból is felálltunk és akár egyenlíthettünk is volna.

  • Az utolsó fél órában tényleg jól játszottunk. Gólt szereztünk, helyzeteket dolgoztunk ki, a levegőben lógott az egyenlítés, de … De harminc perc jó játék nem elegendő a pontszerzéshez egy Hajdúszoboszló ellen. Remélem a hétvégén visszatalálunk a győztes útra.

Csapatunk vasárnap az Eger együttesét fogadja Tiszafüreden.

About Author