Felnőtt csapat Labdarúgás

Hadilábon állunk a szerencsével

Veszíteni soha nem jó, de amikor olyan meccsen marad pont nélkül a csapat, amikor gólokkal kellett volna nyerni, különösen fájó. A vasárnapi, Tállya elleni 1-0 ilyen volt …

  • Nehéz bármit is mondani egy ilyen kilencven perc után – kezdte értékelését némileg már lehiggadva vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Nagyon el vagyunk kenődve, hiszen hatszor álltunk szemben a kapussal, tizenegyest is rúghattunk, mégis kikaptunk 1-0-ra. Különösen a második félidőben voltunk nagy fölényben, a hazaiaknak talán egy fejesük volt a szünet után, aztán a 87. percben mégis ők nyerték meg a meccset. Gól nélkül nem lehet nyerni, márpedig az idei szezonban nagyon nem találjuk a góllövő-cipőnket. Még tizenegyesből sem tudtuk megzörgetni a hálót. Míg tavaly egyetlen büntetőt sem hibáztunk el, az elmúlt hónapban már kettőt is kihagytunk.

Nehéz ezek után bármivel is biztatni szurkolóinkat …

  • Az azért mindenképpen bizakodással tölt el, hogy nem a játékunkban van az alapvető hiba, hiszen számtalan ziccert dolgozunk ki a meccseken. Sokkal rosszabb érzésem lenne, ha úgy játszanánk le egy mérkőzést, hogy a kapu közelébe sem kerülünk. Csak éppen most teljesen mindegy, hogy védő vagy támadó kerül helyzetbe, egyszerűen be vagyunk oltva gól ellen. Tállyán is öt játékosunk került ajtó-ablak helyzetbe, de egyikük sem tudott a kapuba találni. Idén úgy tűnik mi játsszuk el a szimpatikus vesztes szerepét, de jó lenne már inkább unszimpatikus győztesként lejönni a pályáról. Egyelőre sajnos hadilábon állunk a szerencsével …

Csapatunk a hétvégén a Sényő együttesét fogadja a Lipcsey Elemér Sporttelepen.

About Author