Csapatunk a hétvégi bajnoki fordulóban 1-0-ra legyőzte a Tállyát és ezzel tizenegy pontos előnyre tett szert a kiesés elleni küzdelemben riválisainak számító gárdák előtt.
- Hektikus meccset játszottunk, de nyertünk és most e a lényeg – foglalta össze tömören a véleményét a látottakról vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Azt terveztük, hogy nekik megyünk az első perctől kezdve és megpróbáljuk gyorsan eldönteni a három pont sorsát. Szünetig számtalan helyzetünk volt, s bár a vezetést is megszereztük, nem sikerült lezárnunk a meccset. Ettől egyre görcsösebbé váltunk, a második félidőben pedig el kell ismerni a szerencsére is szükségünk volt, hogy megőrizzük az előnyünket. Ekkor már a vendégek uralták a játékot, nekik volt több nagy ziccerük, kapufát is lőttek, szóval örülhetünk az 1-0-nak. Bízom benne, hogy a győzelem végre elmulasztja a görcsöt játékosainkban, s mivel alapvetően most már nyugodtan játszhatunk a folytatásban, bátrabb, folyamatosabb lesz futballunk.
A bajnokság vasárnapi fordulójában a Sényő vendége lesz együttesünk.
Képszöveg: Bódis István tavasszal alapembere lett csapatunknak