Csapatunk ma este lejátszotta nyári első felkészülési mérkőzését. Vendéglátónk az NB III. Dél-keleti csoportjában 12. helyen végzett Martfű együttese volt.
Dorcsák Zoltán vezetőedző távollétében Tóth Tibor asszisztens edző dirigálta együttesünket, melyben számos próbajátékos – köztük két 2008-as születésű fiatal is – kapott bizonyítási lehetőséget. Az első játékrész első felében kimondottan tetszetősen futballozott csapatunk, ám ekkor még nem sikerült a kapuba találni. A térfélcserét követően aztán Horváth és Győri is bevette a hazaiak kapuját – utóbbi tizenegyesből -, s végül 2-0-ás győzelmünkkel ért véget az összecsapás.
Jövő szerdán 18 órakor ismét találkozik a két gárda, akkor a martfűi együttes látogat Tiszafüredre.