A hét végén újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára csapatunk. Vendégünk az NB II-től előző nyáron búcsúzó szolnoki együttes volt.
- Megérdemelt a MÁV 3-1-es győzelme – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Nem mentség, de mi pénteken este még edzettünk, szombaton délelőtt pedig már játszottunk is. A fáradtság jelei, különösen az első félidőben egyértelműen kiütköztek játékosainkon. A felkészülés alatt soha nem készülünk külön az edzőmeccsekre, nem veszünk vissza a terhelésből, így emiatt nem is tehetek szemrehányást senkinek. A MÁV frissebb, élesebb volt nálunk, mi tulajdonképpen a második félidőben kezdtünk el futballozni.
Csapatunk a február 12-i bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésén a Gyöngyös együttesét fogadja a hétvégén.