Folytatni akarjuk jó sorozatunkat

Folytatni akarjuk jó sorozatunkat

A hétvégén az Eger együttesét fogadja csapatunk bajnoki mérkőzésen. A vasárnapi találkozót Tóth Tamás vezeti, segítői Szilágyi Zsolt és Tóth Ádám lesznek.

  • Tény, az elmúlt napokban lépten-nyomon „belebotlottunk” a Fradi-meccsbe. Bárkivel találkoztunk a városban, mindenki az október végi kupameccsről faggatott minket – felelte honlapunk érdeklődésére Dorcsák Zoltán vezetőedző. – A találkozó szervezésével rengeteg a tennivaló, de a játékosoknak ezzel nem szabad foglalkozni. Az edzéseken szép lassan mindenki „visszatért” a valóságba és remélem, mindez a vasárnapi bajnokin is látható lesz. A sérüléséből felépülőben lévő Kalmár Feri kivételével mindenkire számíthatunk az Eger ellen, szeretnénk folytatni jó sorozatunkat. A hevesi gárda nyilván nem véletlenül áll mindössze három pontra mögöttünk a táblázaton, csak fegyelmezett játékkal lehetünk sikeresek ellene.

Az Eger elleni bajnoki összecsapás vasárnap 16 órakor kezdődőik Tiszafüreden.