A bajnokság mai fordulójában a kiesés elől menekülő Salgótarjánt fogadja csapatunk. A 16 órakor kezdődő találkozót honlapunkon követhetik figyelemmel.
Facultas Tiszafüredi VSE-SBTC 3-0 (2-0)
Tiszafüred, 300, néző, vezeti: Molnár Réka (Szilágyi Zsolt, Törtei Márton)
TVSE: Tajti B. – Aranyos, Bényei, Kiss H. – Kovács D., Barzsó, Mácsai (Marques-Arosa), Karmacsi (Nagy G.) – Trencsényi (Sós), Hulicsár (Cseh), Ballók (Szövetes). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
SBTC: Nideczki – Illés, Köböl, Mátyás (Kecskés), Csutora, Kálmán, Farkas (Petrecsko), Klein (Filkor), Boros, Csuka (Sulyok), Katona (Csifó). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.
1.perc: Elkezdődött a mérkőzés, csapatunk tiszta kékben, a vendégek fehér-feketében léptek pályára.
5.perc: GÓÓÓL! Mácsai kiugratását követően Ballókot buktatták a tizenhatoson belül, a jogos tizenegyest Hulicsár a jobb sarokba lőtte, 1-0.
12.perc: Boros lépett ki a jobb oldalon, 10 méteres lövését Tajti bravúrral tolta szögletre a rövid saroknál.
20.perc: GÓÓÓL!Kiss Hunor remek indításával Hulicsár lépett ki és 10 méterről biztosan lőtt a hálóba, 2-0.
22.perc: Trencsényi került ziccerbe, de Nideczki bravúrral védeni tudott.
Vége az első félidőnek, Hulicsár duplájával megérdemelten vezet csapatunk.
46.perc: Folytatódik a mérkőzés, csapatunk nem cserélt a szünetben.
54.perc: Lezárhattuk volna a meccset, de kihagytuk a ziccert.
58.perc: GÓÓÓL! Bényei hajszál pontos indítása után Ballók kényszerítőzött Mácsaival, majd a visszakapott labdát a kapuba helyezte, 3-0.
59.perc: karmacsi lövését védett a tarjániak kapusa.
62.perc: Kettőt cserélt csapatunk: Hulicsár és Karmacsi helyére Nagy és Cseh érkezett.
68.perc: Trencsényi lövését védte Nideczki.
71.perc: Barzsó lövése centikkel kerülte el a tarjáni kaput.
73.perc: A vendégek vezetőedzőjét, a reklamáló Sebestyén Szilárdot a játékvezető kiállította.
77.perc: Trencsényi helyére Sós érkezett.
83.perc: A jobb oldali alapvonalról visszagurított labdát Mácsai 14 méterről a bal kapufa mellé helyezte.
84.perc: Újabb kettőt cserél csapatunk: Mácsai-Marques-Arosa, Ballók-Szövetes.
87.perc: Nagy Gergő távoli lövése nem sokkal került el a tarjáni kaput.
Vége a mérkőzésnek. Csapatunk meggyőző játékkal magabiztos győzelmet aratott.