Felnőtt csapat Labdarúgás

Facultas Tiszafüredi VSE-Karcag 0-1 (0-1)

A megye első osztályú Mezőtúr és Monostorpályi után ma este már harmadosztályú ellenféllel szemben tesztelhette formálódó csapatát Dorcsák Zoltán vezetőedző.

Facultas Tiszafüredi Vse-Karcag 0-1 (0-1)

műfüves pálya, 50 néző

TVSE: Tajti B.- Ludvig, Bernáth, Nagy D., Garabics, Hujbert, Barzsó, Mácsai, Nagy Zs., Antic, Gránitz. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

II.félidőben pályára lépett: Lisztes (kapus) Erdei, Pataki, Ballók, Ujvári, Sallai, Varga D.

Az első félidőben meddő mezőnyfölényben játszott csapatunk, kapura kevés veszélyt jelentett. A vendégek kontratámadásaik közül az egyiket góllal fejezték be és megérdemelten tettek szert a vezetésre. A fordulás után kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben.
Folytatás szombaton délben, amikor is a Szolnoki MÁV együttesét fogadja csapatunk.

About Author