Csapatunk óriási szívvel küzdve nagyon fontos három pontot szerzett a 17. forduló mérkőzésén az Eger ellen.
Az éllovas Kazincbarcika az első félidő hajrájában négy perc alatt eldöntötte a pontok sorsát a Hajdúszoboszló ellen. A heteken keresztül listavezető BKV Előre ugyanakkor az utolsó öt meccséből már a harmadikat veszítette el a hét végén, ráadásul ezúttal kiütéssel kapott ki. A DEAC nem bízott semmit a véletlenre Tállyán, és győzelmével felzárkózott a második helyezett mögé. A kis-Loki megérdemelten nyert a Kisvárda II ellen, míg a Tiszaújváros egy hajárban esett öngólnak köszönhetően diadalmaskodott Békéscsabán. A Sényő vesztett állásból, az utolsó percekben fordított a Jászberény ellen, a DVTK II pedig érvényesítette a papírformát a Hidasnémetivel szemben. A Törökszentmiklós két góllal is vezetett Füzesgyarmaton, mégis meg kellett elégednie az egy ponttal. Bár a végeredmény szoros putnoki győzelmet mutat, a borsodiak simán nyertek Salgótarjánban.
Eredmények: Tiszafüredi VSE-Eger 1-0, Kazincbarcika-Hajdúszoboszló 2-0, Újpest II-BKV Előre 7-0, Tállya-DEAC 1-3, DVSC II-Kisvárda II 2-0, Békéscsaba II-Tiszaújváros 1-2, Sényő-Jászberény 2-1, DVTK II-Hidasnémeti 4-2, Füzesgyarmat-Törökszentmiklós 3-3, SBTC-Putnok 2-3.