Ez már tétmeccsre hasonlított

Csapatunk a hétvégén Kertész Tamás góljával 1-0-ra legyőzte a Hatvan együttesét felkészülési mérkőzésen.
- Ennek a találkozónk már nem edzőmeccs jellege volt – vélekedett a látottakról Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Iramában, küzdelmében sokkal inkább hasonlított egy bajnokira, mint bármilyen gyakorlásra. Hátul stabilak voltunk, ám ezúttal a korábbiaknál kevesebb helyzetünk volt. Lassan alakul a keret, döntünk a próbajátékosok sorsáról. Még kétszer lépünk pályára a bajnoki rajt előtt, ennyi idő áll a rendelkezésükre, hogy bizonyítsák, itt a helyük. A tervek szerint húsz játékossal, köztük négy fiatallal vágunk neki a szezonnak.
Kedden 18 órakor a román másodosztályba idén nyáron feljutott Nagybánya együttesét fogadjuk a Lipcsey Elemér Sporttelepen.