Dorcsák Zoltán vezetőedző értékelésének előző részét ott fejeztük be, hogy amikor stabilak voltunk hátul, elől nem jöttek a gólok, amikor elől ment a játék, hátul hibáztunk bele …
Hét fordulót játszottunk le úgy, hogy képtelenek voltunk nyerni – folytatta értékelését vezetőedzőnk. – Sajnos az idő előre haladtával már nem csak hátul, hanem elől is hiányzott a rutin. Az erősítésként érkezett Kalmár Ferenc szezon közben csatlakozott hozzánk, megsérült, majd épphogy felépült, újra kidőlt a sorból. Összesen nem töltött a pályán három meccsnyi időt. A másik meghatározónak kiszemelt játékos Engel Alex volt, aki éveket töltött a magasabb osztályban. Ő szintén sokat kihagyott, lényegesen kevesebbet számíthattunk rá, mint azt terveztük.
Az első győzelmünket idegenben, egy jobb csapat ellen értük el …
… de sajnos az sem lendített át minket a holtponton. A DEAC elleni siker után mi is azt hittük, hogy kiegyenesedünk, erre a következő meccsen, a Sényő ellen, hazai pályán agyon nyert mérkőzést veszítettünk el. Vezettünk, helyzeteink voltak, a hajrában mégis a semmiből tudott fordítani a vendéggárda. Utána volt két és fél jó meccsünk, legyőztük a Gyöngyöst, pontot hoztunk haza Diósgyőrből, majd a veretlen listavezető ellen előnnyel mehettünk szünetre. A második félidőben azonban fordított a Putnok, s ez ennek hatását még éreztük Cigándon, majd az Eger ellen is.
A hajránk viszont biztatóan alakult …
Tiszaújvárosban küzdeni tudásunknak köszönhettük a döntetlent, de a kis-Loki otthonában tényleg jól játszva nyertünk. Mikor azt hittük, hogy az utolsó játéknapon akár elkerülhetünk a kieső helyről is, két perc alatt kivégeztük magunkat a Karcag ellen, s a hajrában csak a szépítésre maradt időnk. Sajnos egész ősszel mi játszottuk el a szimpatikus vesztes szerepét. Mindenki dicsért minket, de ezért nem járt pont …
Hogy a bajnoki folytatásnak milyen reményekkel, milyen kerettel fut neki majd csapatunk, arról összefoglalónk következő részében faggatjuk Dorcsák Zoltánt.
(folyt.köv.: Egyből a rajton csúcsformát kell hozni)
