Erőt adó döntetlen

Csapatunk négy vereség után döntetlenre végzett a Keleti csoport legjobb formában lévő, zsinórban öt győzelmet arató gárdája, a Tiszaújváros ellen a múlt hétvégi bajnoki fordulóban.
- Ez az Újváros már nem az ősszel látott Újváros, nagyon szervezett, jó csapat – vélekedett a vasárnapi összecsapásról vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Erőt kell, hogy adjon számunkra ez a döntetlen, különösen, hogy vesztett állásból sikerült egyenlítenünk egy olyan együttes ellen, mely mindössze két gólt kapott a legutóbbi öt játéknapon. Stabilak, masszívak voltunk, jól védekeztünk, így igazi ki-ki meccset játszottunk a borsodiakkal. Kevés helyzet volt a találkozón, de a nagyobb lehetőségek előttünk adódtak. Sajnos jelenleg még abban a stádiumban vagyunk, amikor minden kifelé pattan, de dolgozunk rajta, hogy ez mihamarabb megváltozzon. Úgy gondolom, ez az 1-1 többet ér, mintha 0-0 lett volna a vége, pláne, hogy nekünk kellett a hajrában egyenlítenünk.
Csapatunk vasárnap délelőtt Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.