Felnőtt csapat Labdarúgás

Élt a lehetőséggel, …

A legutóbbi bajnoki mérkőzésünk, a Gyöngyös elleni összecsapás előtt meglepve vették észre szurkolóink, hogy csapatunk első számú támadója, Kalmár Ferenc csak a kispadon kezdi a sorsdöntőnek számító találkozót. Helyén a klubunkhoz télen érkezett, 20 éves Antic Dimitrije kapott lehetőséget a kezdőben.

  • Megmondom őszintén, több oka is volt, hogy csapatkapitányunkat csak a cserék közé neveztük – tudtuk meg Dorcsák Zoltán vezetőedzőtől. – Egyrészt Feri egy kisebb sérülés miatt kihagyott néhány edzést a múlt héten, s nem szerettük volna, hogy rásérüljön. A bajnoki hajrában nagy szükségünk lesz mindenkire, azaz nem akartunk kockáztatni. Másrészt lehetőséget akartunk adni fiatal támadónknak a bizonyításra. Dimitrije élt is az alkalommal, a találkozó tizenharmadik percében ő szerezte csapatunk első gólját, mely megnyugtatta a társakat, s megalapozta a mérkőzés kimenetelét.

A hétvégi, DVTK II elleni összecsapást illetően jó hír, hogy Bertók Márk letöltötte sárga lapos eltiltását, s mivel sérültünk nincs, teljes kerettel készülhetünk az újabb sorsdöntő találkozóra.

About Author