Felnőtt csapat Labdarúgás

Előre léptünk az elmúlt hetekhez képest

Ha nem is sziporkázó játékkal, de csapatunk nyert Békéscsabán, a bajnokság legutóbbi fordulójában és ezzel a sikerrel kettő pontra felzárkózott a hatodik helyezett mögé.

  • Bár a 2-1 szoros eredményt tükröz, úgy érzem magabiztosan nyertünk – vélekedett a vasárnapi, viharsarki győzelemről csapatunk vezetőedzője, Dorcsák Zoltán. – Mint a támadójátékban, mind védekezésben előre léptünk az elmúlt hetekhez képest és ezúttal elmaradtak a súlyos egyéni hibák is. Örömmel láttam, hogy ismét igazi CSAPAT-ként funkcionáltunk, szükség esetén mindig akadt valaki, aki kisegítette a másikat. Az első játékrész még kiegyenlített volt, a szünet után viszont egyértelműen uraltuk a játékot, domináltunk, helyzeteket alakítottunk. Bár tizenegyest hibáztunk, így is két gól szereztünk, melyből különösen a második tetszett. A 17 éves Sallai Tibor egy perccel korábban lépett pályára, s olyan gólt szerzett, mely tökéletesen tükrözi mentalitását. Elesett, felpattant, lefutotta védőjét és kilőtte a hosszút. Értékes három pontot szereztünk, amihez mindenki hozzátette magáét.

A bajnokság következő fordulójában a Füzesgyarmat együttesét fogadjuk a Lipcsey Elemér Sporttelepen.

About Author