Felnőtt csapat Labdarúgás

Életemben nem rúgtam ilyen gyorsan gólt …

Vasárnap rendkívül fontos mérkőzésen, majd egy órát emberhátrányban futballozva is magabiztos győzelmet arattunk a Gyöngyös ellen. A találkozót követően csapatunk első gólját szerző Urbin Pétert faggattuk.

Megtört a jég, megvan az első tiszafüredi tétmeccsen elért gólod …

  • Az én találatom ebből a szempontból mellékes, a lényeg sokkal inkább azon van, hogy megnyertük a hatpontos meccset – fogadta visszafogottan gratulációnkat Urbin Péter. – Persze támadóként azért az én lelkemnek is jót tett a gól. Sőt, hosszú pályafutásom alatt talán még egyszer sem találtam ilyen gyorsan a kapuba, pedig szereztem néhányat. Az első támadásból, tulajdonképpen az első labdaérintésemből sikerült megzörgetni a hálót, s ez megadta a találkozó alaphangját. Szerencsére sikerült érvényesítenünk a futball örök szabályát, gólra gólt kell rúgni a sikerhez. A hatodik percben úgy éreztem, ebből akár kiütés is lehet. A kiállítás után viszont taktikát kellett váltanunk, s mivel a védelemből nem hiányozhatott játékos, a szünet után a helyemre érkezett egy védekezni tudó társ. Egyébként sokat beszélgetünk a szakmai stábbal, mindig tudom, mikor, mit várnak tőlem. A szereplésemet, a pályán töltött játékperceimet mindig az adott taktikához igazítjuk, s ez így van rendjén.

Az elmúlt években az NB I-ben, NB II-ben rugdostad a gólokat …

  • Már 36 éves vagyok, így nem okoz problémát számomra, hogy a harmadosztályban szerepelek. Kimondottan jól érzem magam Tiszafüreden, úgy érzem gyorsan sikerült beilleszkednem, a srácok elfogadnak. Megtaláltuk a közös hangot. Igaz, teszek is érte, valamennyi edzésen itt vagyok, s a gyakorlások során is odateszem magam.

A cél egyértelmű volt, mikor Ábrahám Tamás Füredre csábított, a segítségeddel szeretnénk kiharcolni a bent maradást.

  • Nem szeretném elkiabálni, de úgy gondolom, jó eséllyel pályázunk a bent maradásra. Tizenhárom forduló van hátra és tizenkét pont az előnyünk a legjobb kieső-jelölttel szemben. Ennek elégnek kell lenni … Ami viszont külön örömmel tölt el, hogy a tavaszi négy forduló alatt csapatunk valamennyi támadója szerzett már gólt. Barna Viktor, Szabó Tamás, Bíró Peti, Papp Norbert és én is bevettük az ellenfelek kapuját, ami azt bizonyítja, hogy nem egy csatáros csapat a Tiszafüred, nem egy ember vállát nyomja a gólszerzés terhe.

Urbin Péter a hét végén, Jászberényben szaporíthatja tovább góljai számát …

About Author