A hétvégi bajnoki fordulóban úgy kapott ki csapatunk 3-2-re Újpesten, hogy a hazai együttes bő negyedóra alatt már két góllal vezetett.
- Akárcsak Békéscsabán, most Újpesten is nagyon rosszul kezdtünk, s tulajdonképpen az első félidőben elveszítettük a mérkőzést – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Én is keresem az okát, s nem értem, hogy miért voltunk ennyire tompák, álmosak. Ekkora előnyt senkinek nem lehet adni.
A kezdés előtt változtatni kellett a kezdőcsapaton …
- A kis-Loki ellen remekül működő belső védőpárosunk egyik tagjára sem számíthattunk. Fehér Zsolt kiesésére igyekeztünk felkészülni, ám Kalóz Ádám a bemelegítés közben szólt, hogy nem tudja vállalni a játékot. Biztos, hogy ez is közrejátszott első félidei gyenge játékunkban, de hozzá kell tennem, a hazaiak semmi extrát nem csináltak, a mi hibáinkat kihasználva szereztek kétgólos vezetést.
A szünet után azért jobban ment …
- A cseréink jól szálltak be, sokkal veszélyesebbek lettek támadásaink. Miután Szabó Viktor révén három perc alatt szereztünk két gólt, a hosszabbítással együtt volt hátra még tíz perc. Nagyon nyomtunk, helyzetünk is volt, akár egyenlíthettünk is volna. Ennek ellenére azt kell mondanom, az egész meccs alapján megérdemelten nyertek a lila-fehérek.
Szerencsére riválisaink nem tudtak élni a lehetőséggel, nem csökkentették hátrányukat a táblázaton. A hétvégén pedig igazi hatpontos meccsen fogadjuk a Tállyát és győzelmünk esetén óriási lépést tehetünk a bent maradás felé.