Kézilabda Klub

Egyre közelebb a célhoz …

A múlt heti, idegenbeli győzelem után ezúttal hazai pályán gyűjtötte be a három pontot női csapatunk. Bóza László tanítványai a Mezőkövesd együttesét fogadták a bajnokság 12. fordulójának mérkőzésén.

Tiszafüredi VSE-Mezőkövesd 3-1 (0-0)
Lipcsey Elemér Sporttelep, vezette: Borók Dániel

TVSE: Juhászné – Szőke, Szincsák, Czinege, Zimányné, Gyulainé. Csere: Gacsal, Posta, Csató. Edző: Bóza László.

Gólszerzők: Gyulainé 2, Posta, ill. Klauzsovics

Ősszel, idegenben, nagy csatában 2-1-re nyert csapatunk a kövesdiek ellen és most is alaposan meg kellett izzadniuk Gyulainé Lódi Andiéknak, ám remek második félidei játékuknak köszönhetően ismét diadalmaskodtak.

Büszke vagyok a lányokra, mert egy igazi rangadót nyertek meg. Az időjárás nem volt kegyes a csapatokhoz, de a második félidőben küzdeni tudásból ötösre vizsgáztunk, s ez három pontot eredményezett. Újoncként az 5-6. helyet céloztuk meg a szezon előtt, úgy érzem, egyre közelebb vagyunk ennek eléréséhez – foglalta össze meccs utáni véleményét Bóza László.

A bajnokság állása: 1. Sajószentpéter 30, 2. Kurityán 28, 3. Alsózsolca 22, 4. Hernádnémeti 21, 5. Tiszafüred 13, 6. Szirmabesenyő 12, 7. Mezőkövesd 9, 8. Tiszaújváros 4, 9. Kazinbarcika 0, 10. Mályi kizárva

About Author