Dolgozunk a keret megerősítésén

Ahogy illik, az új esztendő első nyilatkozatát szakosztályunk első emberétől kértük, mire is számítsanak szurkolóink 2022-ben.

  • Először is boldog új esztendőt kívánok mindenkinek – kezdte mondandóját Ábrahám Tamás. – Ahogy arról az őszi szezon végeztével Dorcsák Zoltán vezetőedző már beszélt, mind minőségében, mind létszámában meg kell erősíteni keretünket. Az ünnepek alatt is folyamatosan kapcsolatban voltunk kiszemeltjeinkkel, akik közül néhányan már a felkészülés első napjától velünk edzenek. Amíg azonban nem jutunk konkrét egyezségre velük, amíg nem igazoljuk át őket, neveket nem szeretnék mondani. A kapus poszt kivételével valamennyi csapatrészbe szeretnénk új játékost szerződtetni. Ami viszont biztos, az őszi szezon végét sérülés miatt kihagyó és hosszabb felépülés elé néző Harsányi Zoltán közös megegyezéssel távozik Tiszafüredről.

Keretünk tagjai január 6-án találkoznak, s még aznap este megtartja idei első edzését a Dorcsák Zoltán vezette szakmai stáb.