A jövő heti bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését vívta ma délelőtt csapatunk. Vendéglátónk a tavalyi pontvadászatot még az NB II-ben töltő, egykori debreceni kedvenc, Sándor Tamás dirigálta egyetemi gárda volt.
DEAC-Tiszafüredi VSE 2-0 (1-0)
Debrecen, Egyetemi Sporttelep
TVSE: Tajti – Vincze (Bódis, szünetben), Fehér Zs., Kalóz, Illés – Mácsai (Ábel, 62.), Barzsó, Tomola – Bojtos (Barna V., szünetben), Szabó V. (Barna B., 62.), Skulka (Kertész, 62.). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
35. perc: Tizenegyeshez jutott a hazai csapat. A labda mögé Sándor Tamás állt és higgadtan értékesítette a büntetőt, 1-0.
88. perc: Újabb tizenegyeshez jutott a hazai együttes: ezúttal Sidibe volt az ítélet végrehajtója, s nem is hibázta el a büntetőt, 2-0.
Mezőnyben jól tartottuk magunkat a bajnoki címre pályázó debreceni gárda otthonában. A hazai fekete-fehérek nem is igazán találtak fogást csapatunkon, csupán tizenegyesből tudták bevenni kapunkat.
Ezzel a találkozóval befejeződött a felkészülési időszak, a jövő vasárnap már bajnoki pontokért lépünk pályára Békéscsabán.