Csak magunkkal foglalkozunk

Csak magunkkal foglalkozunk

A hétvégén újabb idegenbeli bajnoki mérkőzés vár csapatunkra. Vasárnap délután a táblázat tizenegyedik helyén tanyázó Eger vendége lesz.

  • Tisztában vagyunk vele, hogy nincs jó passzban az egri gárda, ám nem szabad, hogy ez elaltasson minket – kezdte mérkőzés előtti felvezetését Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Ugyan csak egy pontot szerzett a tavaszi öt bajnoki mérkőzésen, ennek ellenére nem lazíthatunk, hiszen éppen a bajnoki címre pályázó Karcag ellen bizonyította, hogy nem rossz csapat. Természetesen győzni akarunk Egerben, de ez csak maximális odafigyeléssel, fegyelmezett játékkal sikerülhet. Kalmár Feri kivételével valamennyi játékosunkra számíthatunk, azaz a kisebb sérüléssel bajlódók is felépültek, meggyógyultak.

Ősszel, hazai pályán 3-1-re nyertünk, de egészen a hajráig nyílt volt a mérkőzés, csupán az utolsó negyedórában, Mácsai László és Pap Zsolt góljaival sikerült kicsikarni a győzelmet. A vasárnap 16 órakor, Egerben megrendezésre kerülő összecsapást Dévényi Balázs vezeti, segítői Benkő Róbert és Vargha Tamás lesznek.