Home Archive by category Labdarúgás (Page 62)
Felnőtt csapat Labdarúgás

Több volt ebben a meccsben

Mint köztudott, csapatunk tegnap délután 1-1-es döntetlenre végzett idegenben a Putnok elleni bajnoki összecsapáson. Csapatunk immár hat bajnoki óta őrzi veretlenségét … Ettől függetlenül nem vagyok maradéktalanul boldog – vágta rá azonnal felvetésünkre vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Úgy érzem, ezúttal nem szereztünk egy, hanem veszítettünk két pontot.
Felnőtt csapat Labdarúgás

Ez történt a tizenkettedik fordulóban

Tegnap a tizenkettedik forduló mérkőzésein léptek pályára a Keleti csoport csapatai. Együttesünk végig fölényben játszva egy pontot szerzett Putnokon. A forduló rangadóján idegenben is magabiztosan nyert a Kazincbarcika, ám ezzel együtt is maradt a második helyen, mivel a BKV zsinórban 12. győzelmét is begyűjtötte. A kisvárdai fiatalok gólzáporos meccsen nyertek a
Felnőtt csapat Labdarúgás

Vége: Putnok-Tiszafüredi VSE 1-1 (1-1)

Ma kora délután a Putnok ellen, idegenben lép pályára csapatunk bajnoki mérkőzésen. A 13 órakor kezdődő találkozó alakulását honlapunkon követhetik figyelemmel. Sérültjeink közül Mészáros Norbert felépült és Háda Zoltán, Kalóz Ádám valamint Harsányi Zoltán is csereként bevethető állapotban várja a játékvezető kezdő sípszavát. Putnok-Tiszafüredi VSE 1-1 (1-1) Várady Béla
Felnőtt csapat Labdarúgás

Még csak most jön a neheze

Túl vagyunk az őszi idény felén, immár a tizenkettedik forduló mérkőzésein lépnek pályára a harmadosztályú bajnokság résztvevői. Csapatunk vasárnap 13 órakor Putnokon próbálja meg tovább szaporítani pontjai számát. Az előző idényt – újoncként – a tizenegyedik helyen zárta csapatunk. Most, tizenegy mérkőzéssel a hátunk mögött ugyan úgy a tizenegyedik helyen
Felnőtt csapat Labdarúgás

Két visszatérő itt, egy hiányzó ott …

A hétvégén a tizenkettedik forduló összecsapásaival folytatódik a harmadosztályú labdarúgó bajnokság. Csapatunk vasárnap 13 órakor Putnokon lép pályára. A két edző, Dorcsák Zoltán, illetve a hazaiakat irányító Szala Ákos sincs könnyű helyzetben. Bár úgy tűnik, nálunk Mészáros Norbert és Harsányi Zoltán visszatérésre kész, még így is jó néhányan hiányoznak a keretből.
Klub Utánpótlás

Nyolc gól, rossz elosztásban

Klubunk U19-es csapata a bajnokság nyolcadik fordulójában a dobogón tanyázó Kunhegyes vendége volt. Kunhegyes ESE-Tiszafüredi VSE 5-3 (2-2) Kunhegyes, vezette: Gönczi Pál TVSE: Pintér Zs. – Csesznok, Turó, Papp M., Tóth P., Szűcs Z., Nyiri, Oláh, Tóth K., Sallai, Illés. Mb. edző: Bóza László. Gólszerzők: Pékó 2, Házi, Fábián, Sztojka, ill. Sallai, Turó, Tóth P. […]
Felnőtt csapat Labdarúgás

Támadójátékunkat nem érhette kritika

Amilyen rossz előjelekkel készülődtünk a bajnokság múlt hétvégi, tizenegyedik fordulójára, végül olyan jól sikerült a Hidasnémeti elleni mérkőzés. Támadóink hozták gólerős formájukat – az ötből négyet csatáraink szerezték -, védelmünk pedig ezúttal stabilan állt a lábán. Még úgy is, hogy bár kényszerből, de ritkán látható összeállításban küldte pályára hátsó
Felnőtt csapat

Ez történt a tizenegyedik fordulóban

A hét végén a tizenegyedik forduló mérkőzésén léptek pályára a Keleti csoport csapatai. Együttesünk régen látott gólerős játékkal fölényes győzelmet aratott a Hidasnémeti ellen. A listavezető BKV Előre a 11. mérkőzést követően is száz százalékos maradt, miután idegenben is legyőzte a Tiszaújvárost. A Kazincbarcika nagyon magabiztosan nyert a Jászberény ellen. A forduló
Felnőtt csapat Labdarúgás

Tiszafüredi VSE-Hidasnémeti 5-1 (2-0)

Ma délután csapatunk győzelm i reményekkel fogadja az újonc Hidasnémeti együttesét bajnoki mérkőzésen. A 15 órakor kezdődő találkozó alakulását honlapunkon követhetik figyelemmel. Tiszafüredi VSE-Hidasnémeti 5-1 (2-0) Lipcsey Elemér Sporttelep, vezeti: Nagy Attila (Ancsin Zoltán, Varga Levente) TVSE: Tajti B. – Vincze, Fehér, Kalóz, Tomola (Somogyi) – Mácsai