Home Archive by category Labdarúgás (Page 33)
Felnőtt csapat Labdarúgás

Ez nem a mi stílusunk volt …

Mint köztudott, csapatunk a hétvégi bajnoki fordulóban 1-1-es döntetlenre végzett a kiesés elől menekülő Sajóbábony otthonában. A mérkőzés tapasztalatairól vezetőedzőnket faggattuk. Az eredmény nem tetszik, hiszen győzelemért utaztunk Sajóbábonyba, ám a látottak alapján azt kell mondanom,
Klub Utánpótlás

Kettős győzelmet aratott u14-es csapatunk

Az U14-es – csökkentett pálya, I. csoport – bajnokság ötödik forduló mérkőzéseinek a tiszafüredi Lipcsey Elemér Sporttelep adott otthont a hétvégén. A tiszafüredi együttes két találkozón lépett pályára. A játéknap előtt a második helyen álló Abádszalók gárdája ellen 2-1-re diadalmaskodtak Dorcsák Zoltán fiai, majd a Tiszagyendát 1-0-ra verték. További
Felnőtt csapat Labdarúgás

Ez történt a 30. fordulóban

Három pontért utaztunk Sajóbábonyba a bajnokság 30. fordulójában, egy lett belőle. Ugyanakkor az élmezőny tagjai óriási meglepetésre egyaránt vereséget szenvedtek. Több váratlan eredmény is született vasárnap: a Tiszakécske Cegléden, a BVSC Miskolcon, az Eger Hatvanban maradt pont nélkül, míg a Jászberény hazai környezetben szenvedett vereséget a Sényőtől. Nem lehet
Felnőtt csapat Labdarúgás

Sajóbábony-Tiszafüredi VSE 1-1 (1-1)

Ma délután Sajóbábonyban lép pályára csapatunk bajnoki mérkőzésen. A 17 órakor kezdődő találkozó alakulását online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel szurkolóink. Továbbra is rendkívül szűkös keretből válogathat vezetőedzőnk, betegség, sérülés, illetve eltiltás miatt több meghatározó játékosára sem számíthat Dorcsák Zoltán. Sajóbábony-Tiszafüredi VSE 1-1 (1-1)
Felnőtt csapat Labdarúgás

Csiki és Szövetes nélkül …

A bajnokság harmincadik fordulójában, idegenben lép pályára csapatunk. A Sajóbábony elleni összecsapást Takács Ákos vezeti, segítői Piskóczi Viktor és Sztányi Tibor lesznek. A járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött megrendezendő találkozón nem számíthat a szerdai fordulóban kiállított és egy meccsre eltiltott Csiki Norbert, illetve az ötödik sárga lapját
Felnőtt csapat Labdarúgás

Idegenben is a három pontért

A szerdai, hétközi forduló után vasárnap ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára az NB III mezőnye. Csapatunk idegenből, Sajóbábonyból próbálja meg hazahozni a három pontot. Nincs okunk a panaszra, a tavaszi idény annak ellenére is az elképzelésünk szerint alakult eddig, hogy betegségek, sérülések miatt a megyei rangadót kénytelenek voltunk meccs nélkül feladni és a DVTK II
Felnőtt csapat Labdarúgás

Ilyen volt a hétközi forduló

Mint köztudott, tegnap délután hétközi fordulót rendeztek a harmadosztályú bajnokságban. Csapatunk rendkívül szervezett, fegyelmezett játékkal magabiztos győzelmet aratott a Tiszaújváros ellen. Ugyanakkor több meglepetés is született a 29. játéknapon. A dobogóra pályázó Eger hazai pályán maradt pont nélkül a Cegléddel szemben. A kiesés elleni küzdelemben közvetlen
Felnőtt csapat Labdarúgás

Tiszafüredi VSE-Tiszaújváros 2-0 (1-0)

Ma délután a 29. forduló mérkőzésein lépnek pályára az NB III-ban szereplő csapatok. Együttesünk járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött fogadja a Tiszaújváros gárdáját. A 16.30-kor kezdődő találkozó alakulását online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel szurkolóink. Tiszafüredi VSE-Tiszaújváros 2-0 (1-0) Lipcse Elemér Sporttelep, zárt kapuk mögött,
Felnőtt csapat Labdarúgás

Erőt kell, hogy adjon a vasárnapi iksz …

Mint köztudott, csapatunk vasárnap gól nélküli döntetlenre végzett a DVSC II vendégeként. Aki csak a száraz tényeket látja, hogy a 16. helyezett ellen ikszeltünk, akár legyinthetne is az eredményre … Én viszont azt mondom, hogy régen látott jó játékkal rukkoltunk ki a kis-Loki ellen – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Szervezettek
Felnőtt csapat Labdarúgás

Ez történt a 28. fordulóban

Betegségektől, sérülésektől megtizedelt csapatunk bravúros döntetlent ért el a Loki első csapatából hét(!) játékossal megerősített DVSC II otthonában, a bajnokság huszonnyolcadik fordulójában. A Jászberény megkínlódott ugyan a sereghajtó Mezőkövesd II-vel, de begyűjtötte a három pontot, s ezzel megerősítette harmadik helyét a táblázaton. A DVTK II vesztett állásból