Home Archive by category Klub (Page 16)
Klub

Augusztus közepén avathatjuk a pályát

Mint köztudott, a jövő hét végén, augusztus elsején megkezdődök a 2021-22-es harmadosztályú bajnokság. Csapatunk sorsolása nem éppen egyszerű, hiszen az első négy fordulóból háromszor is idegenben lép pályára. Mi kértük a szövetséget, hogy centerpályánk felújítása miatt ne hazai pályán kezdjük
Klub

Füredi siker a Halasnapi strandfoci tornán

A hétvégén, klubunk rendezésében került sor a hagyományos, Halasnapi strandfoci Kupára, mely egyben a lelátóval, világítással ellátott felújított homokfoci-pálya avatója is volt a szabadstrandon. Az időjárás kedvezett a résztvevőknek és a népes szurkolótáboroknak is. A csoportmérkőzéseket követően került sor a helyosztókra, a nap pedig az esti elődöntőkkel, illetve
Klub

Viszlát Sanyi bácsi!

Tragikus hírt kaptunk: hetven éves korában elhunyt Varga Sándor egykori FIFA-játékvezető, aki több, mint tíz éven keresztül dirigált az NB I-ben is. Nekünk több volt, mint egy átlagos játékvezető. Bármikor hívtuk, mindig örömmel jött Tiszafüredre. Mindegy volt, hogy nagypályás edzőmeccsre, téli teremtornára, esetleg nyári strandfoci-mérkőzésre hívtuk, soha nem mondott
Klub

Ha nyár, akkor strandfoci …

Tiszafüreden közismert a szlogen: “Ha nyár, akkor strandfoci”. Az elmúlt két évtizedben számtalan szép sikert értek el a füredi homokfoci szerelmesei. A Nemzeti Étterem gárdája szinte úttörő-szerepet vállalt a sportág magyarországi meghonosításában, népszerűsítésében. Most a Halas Napok keretében, július 10-11-én lesz házigazdája a város egy nagyszabású
Klub

Köszönet mindenkinek!

Kis  város  vagyunk  szerény  lehetőségekkel. Mint  újoncnak érthetően a bent maradás  volt a célkitűzésünk. Örülünk, mert ez  sikerült, 20 csapatból a 11. helyen végeztünk. Jól  ötvöződött  a  generációk  találkozása csapaton belül, számunkra  eredményes  volt a  csapat  szereplése, hiszen 14 győzelem, 6 döntetlen, 18 vereség és 59-68 gólkülönbség mellett 48  pontot
Klub Utánpótlás

Gólkirály: Tóth Patrik (Tiszafüredi VSE)

Szombaton befejeződött az U14-es bajnokság. Csapatunk már mint bajnok lépett pályára, lévén az előző körben bebiztosította elsőségét. Az abádszalóki torna első meccsén ugyan 1-0-ás vereséget szenvedett együttesünk a Kunhegyestől, ám a zárómeccsen 5-1-es győzelmet arattak Dorcsák Zoltán fiai. A bajnokság végeredménye: 1. Tiszafüred 36, 2. Abdászalók 29, 3. Kunhegyes 26, 4.
Klub Utánpótlás

Kitettek magukért futsalosaink

A hétvégén rendezték meg az U15-ös korosztály számára a JNSZ Megyei futsal kupa selejtezőjét. Bóza László fiai kitettek magukért a mezőtúri tornán, meggyőző és ami fontos, eredményes játékkal – három meccs, három győzelem – az első helyen végeztek és így bejutottak négyes döntőbe. Eredmények: Tiszafüredi VSE-Abádszalók 4-0, Tiszafüredi VSE-Tiszaföldvár 7-1,
Egyesület Klub

Zajlik a pályafelújítás, idegenben otthon

Miközben három bajnoki forduló hátra van a 2020-21-es harmadosztályú bajnokságból és csapatunk kétszer is vendéglátóként fogadja ellenfelét, javában zajlik a Lipcsey Elemér Sporttelep felújítása. A munkálatok most abba a fázisba érkeztek, hogy kénytelenek vagyunk “albérletbe” költözni. Túl vagyunk a világítás felújításán, az iskola felőli kerítés megépítésén, a
Egyesület Klub

Gyászol a Tiszafüredi VSE

Életének 75. évében, türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt klubunk, a Tiszafüredi VSE egykori elnöke, dr. Szabó Ottó, aki orvosként is örökre beírta nevét a város történelemkönyvébe. Emlékét örökké megőrizzük!
Klub Utánpótlás

Megvédte bajnoki címét U14-es csapatunk

Vasárnap a tavaszi harmadik forduló mérkőzéseit is lejátszották az U14-es csapatok. Dorcsák Zoltán fiainak egy meccset kellett nyerniük az abádszalóki tornán ahhoz, hogy megvédjék bajnoki címüket. Ezt a Tiszaszentimre ellen el is érték a srácok, így a hátralévő fordulók eredményétől függetlenül ismét az első helyen végeztek. Eredmények: Tiszaszentimre-Tiszafüred 1-4,