Home Archive by category Klub (Page 13)
Klub Utánpótlás

Elmaradt a bravúr …

A Borsod megyei igazgatóság által szervezett női csökkentett pályaméretű bajnokság negyedik fordulójában hazai környezetben fogadták a második helyen tanyázó Szirmabesenyőt Bóza László lányai. Tiszafüredi VSE-Szirmabesenyő 0-3 (0-1) Percze István műfüves pálya, vezette: Tóth Kristóf TVSE:
Kézilabda Klub

Megvan az első győzelem is

A bajnokság második fordulójában, egy hete megszerezte első bajnoki gólját és pontját is idén alakult női csapatunk. Most pedig az első győzelmet is elkönyvelhetik Bóza László edző tanítványai. Mezőkövesden léptek pályára a füredi lányok és Gyulainé Lódi Andrea, valamint Czinege Dóra találataival 2-1-re legyőzték vendéglátójukat. Érthetően büszkén értékelt a meccs után
Klub Utánpótlás

Gólzáporos három pont

Nyugalmasan telt a hétvége klubunk csapatai számára, csupán U19-es együttesünk lépett pályára bajnoki pontokért. Tiszafüredi VSE-Tiszapüspöki 5-4 (2-2) Tiszafüred, műfüves pálya, vezette: Seletye Róbert TVSE: Kántor – Oláh Zs., Nyiri, Pintér Zs., Turó, Papp M., Sallai, Fodor, Tóth P. (Szűcs Z.), Csesznok (Tihanyi), Barna. Edző: Barzsó Attila. Tiszapüspöki: Matúz
Klub Utánpótlás

Kiütés idegenben …

A hét végén folytatódott az U19-es bajnokság is. Csapatunk idegenben lépett pályára és remek játékkal kiütéses győzelmet aratott. Jánoshida-Tiszafüredi VSE 2-5 (1-3) Jánoshida, vezette: Kovács Gábor TVSE: Pintér – Tóth P., Szűcs Z., Illés, Oláh, Juhász, Varga D. (Tóth K.), Turó, Papp M. (Tihanyi), Haizer, Fodor G. Mb. edző: Bóza László Gólszerzők: Kiss, Berezvai,
Kézilabda Klub

Megvan az első gól és első pont

Női csapatunk ma délidőben lejátszotta első hazai bajnoki mérkőzését a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpont mellett lévő Percze István műfüves pályán. Tiszafüredi VSE-Tiszaújváros 1-1 Gólszerzőnk: Czinege Dóra A nagy melegben élvezhető mérkőzést játszott a két együttes. Igazságos döntetlen született – vélekedett a lefújást követően lányaink edzője,
Egyesület Klub

Közügy lett a sport Tiszafüreden

Interjú Ujvári Imre polgármesterrel. Mint köztudott, heteken, hónapokon keresztül idegenbe kényszerült labdarúgócsapatunk a közelmúltban. Függetlenül attól, hogy hazai bajnoki, esetleg felkészülési meccset játszott vagy éppen csak edzett, nem használhatta a Lipcsey Elemér Sporttelepet. Aki utoljára még 2020-ban járt a füredi sporttelepen, ma nem ismerne rá a felújított
Klub Utánpótlás

Ez nem esett jól …

Klubunk U19-es csapata a hétvégén a Jászárokszállás együttesét fogadta a bajnokság harmadik fordulójának összecsapásán. Tiszafüredi VSE-JVSE Rosenberger 1-7 (1-4) Műfüves-pálya, vezette: Tóth Dávid TVSE: Pintér – Fodor G., Sallai, Oláh, Turó, Nyiri (Tóth K.), Papp M., Tóth P. (Szűcs Z.), Ujvái, Haizer, Illés. Edző: Barzsó Attila. Gólszerzők: Turó, ill. Németh G. 2,
Kézilabda Klub

Túl a bemutatkozáson

Sajószentpéteren megkezdte bajnoki szereplését közelmúltban alakult női csapatunk. Kiegyenlített találkozón, a hajrában szerzett gólnak köszönhetően a szerencsésebb hazai együttes 1-0-ra diadalmaskodott. Első meccsnek teljesen jó volt a sajószentpéteri mérkőzés, hiszen eddig más méretű pályán és más létszámmal játszottunk – nyilatkozta a találkozót követően Bóza
Klub Utánpótlás

Gólzáporos döntetlen Kisújon

Az U19-es bajnokság második fordulójában idegenben lépett pályára csapatunk. Kisújszállás-Tiszafüredi VSE 5-5 (2-2) Kisújszállás, vezette: Sütő Zsolt Kisújszállás: Dávid P. – Nagy V. (Puzsoma), Ferenczi, Szőke R., Penti, Kása, Bari, Szűcs J., Maduda, Kis L., Stupinszki. Edző: Farkas Zoltán. TVSE: Pintér Zs. – Oláh Zs., Nyiri, Haizer (Csizér), Illés, Turó,
Klub Utánpótlás

Lányaink ismét kitettek magukért

Szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszott a Bóza László dirigálta női csapatunk. Az abádszalóki együttes ellen megrendezett 3×20 perces találkozón szép gólokat szerezve 5-2-re diadalmaskodtak. Gólszerzők: Zimányné Görög Zsuzsanna 2, Hidvégi Lili 2, Szőke Emese A találkozó előtt egy fotó erejéig összeállt csapatunk, s ezzel a képpel üzent a jelenleg a tokiói