Felnőtt csapat Labdarúgás

Bő kerettel jön a Karcag

Vasárnap, hazai környezetben kezdjük meg a 2022-23 harmadosztályú pontvadászatot. A nyitófordulóban az újonc Karcag gárdáját fogadjuk a Lipcsey Elemér Sporttelepen.

Ennél könnyebb kezdést is el tudtunk volna képzelni, hiszen a “szomszéd” ugyan a megyei bajnokságból került fel a nyáron, ám oly mértékben megerősítette keretét az elmúlt hónapban, hogy a mezőny bármely csapata ellen a pontszerzés reményében léphet pályára. Mindezt bizonyítja, hogy a felkészülés alatt például idegenben győzte le (1-3) a bajnoki címre pályázó DEAC gárdáját, de a Tiszaújváros (2-0) ellen is csupán a hajrában maradt alul.

A nyáron Simon Antal helyére a Loki “aranycsapatának” egykori kedvence, Igor Bogdanovics érkezett a kispadra, aki az elmúlt években a DVSC és a DVTK pályaedzőjeként szerzett szakvezetői rutint. Hívó szavára több játékos – Virág Ákos, Maruscsák Jan vagy éppen Gyönyörű Gergő), tette át a székhelyét Debrecenből Karcagra, de az NB II-ben és NB III-ban is gólkirályi címet szerzett Máté János is (Hajdúszoboszló) elfogadta a kunságiak invitálását. Sőt, az elmúlt idényben még együttesünket erősíti Barna Béla is az újoncnál folytatja pályafutását.

Jelenleg huszonöt mezőnyjátékos – köztük hat fiatal -, és három kapus áll Igor Bogdanovics edző rendelkezésére. A névsor – kapusok: Belényesi László, Fedinisinec Eduárd, Csúri Bence. Mezőnyjátékosok: Ballók Bence, Barna Béla, Borbély Zsombor, Éles Zoltán, Gyönyörű Gergő, Hussein Shadi, Juhász Martin, Kuti Krisztián, Maruscsák Jan, Máté János, Misák Sándor, Nagy Norbert, Nagy Zoltán, Oláh Norbert, Pap Zsolt, Szabó Mátyás, Szentannai Zoltán, Tóth Márk, Virág Ákos, Balajti Tamás, Ballók Viktor, Miterkó Bence, Pintér Viktor, Potornai Ádám, Tóth Gábor.

A vasárnapi bajnoki találkozó 17.30-kor kezdődik a Lipcsey Elemér Sporttelepen.

About Author