Az NB III-as bajnokság hétvégi, huszonharmadik fordulójában újabb „hatpontos” rangadó vár csapatunkra. Vasárnap a táblázat tizenhetedik helyén tanyázó FC Hatvant fogadjuk – a járványügyi szabályoknak megfelelően, zárt kapuk mögött – hazai környezetben.
Mit lehet tudni a hatvani alakulatról? Jelenleg tíz ponttal áll csapatunk mögött, de csak háromra a bent maradást jelentő 15. helytől, azaz cseppet sem reménytelen a helyzete. Hazai vereséggel kezdte múlt vasárnap a 2021-es esztendőt, a Balassagyarmat gárdájától 1-0-ra kapott ki egy, a találkozó elején kapott gólnak köszönhetően.
A pontvadászatot még Gulyás Gábor irányításával kezdte az együttes, de télen szakvezetőt váltott, a korábban a BVSC-nél dolgozó Gabala Krisztián lett a főnök, munkáját pedig „örök jobb keze”, Szabó Zoltán segíti. A szakmai stáb mellett több új játékos is érkezett a kék-sárgákhoz. A kapus Cellár Jaroslav a 2014-15-ös szezonban a Győri ETO színeiben az NB I-ben védett, a Honvéd akadémiáján pallérozódott, 20 éves Markos Marcell, a Vácott nevelkedett, 21 éves Sárosi Soma és a rutinos, a Békéscsabával az élvonalban is szerepelt, ezúttal Ceglédről igazolt Juhász György egyaránt erősítést jelenthet a gárda számára.
A Hatvan 11 idegenbeli meccse közül csupán egyet nyert meg – Sajóbábonyban 0-4 lett a vége -, kétszer döntetlenre végzett (Balassagyarmat, SBTC), nyolcszor viszont pont nélkül maradt.
Az őszi odavágón úgy szenvedtünk 3-2-es vereséget Hatvanban, hogy Szabó Tamást a játékvezető az első félidő utolsó percében, 2-0-ás hazai vezetésnél kiállította. A meccs hajrájában azonban – köszönhetően Háda Zoltán és Kalmár Ferenc góljainak – így is közel álltunk a pontszerzéshez.