Lassan közeledik a téli szünet vége, január 15-én együttesünk is megkezdi a ráhangolódást a tavaszi idényre. Csapatunk kapitánya, Barzsó Attila már hatodik tiszafüredi téli felkészülését kezdi meg hétfőn.
- Úgy gondolom, az előző évben a várakozás alatt teljesítettünk csapatként és sajnos egyénileg is – tekintett vissza 2023-ra 31 éves középpályásunk. – Pedig úgy érzem, csapatként megvan bennünk a potenciál az NB III-ra és mutattunk is biztató jeleket, de … De sajnos kevés esetben jöttek az eredmények. Szinte senki nem focizott le minket, több meccsen is mi domináltunk, és mégsem … Véleménym szerint mindenki beletette a munkát, ám mint láthattuk, ennél még több kell az eredményes szerepléshez. Sajnálatos sérülések is nehezítették a dolgunkat, a kiesőket nem tudtuk pótolni. Remélhetőleg tavasszal elkerülnek minket az ilyen jellegű problémák, azon leszünk, hogy szép szezont fussunk. Ami a saját teljesítményemet illeti, sajnos messze elmaradtam attól, melyet elvárok magamtól. Többre van szükség tőlem, azon leszek, hogy ezt meg is tudjam adni a csapatnak.
Mit vársz 2024-től?
- Mindenképpen sokkal sikeresebb évet. Azon leszünk, hogy minél hamarabb be tudjuk biztosítani a bent maradást, illetve elérjük a kitűzött célunkat. Csapattársaim nevében is mondhatom, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ne okozzunk csalódást.
Csapatunk az első lépést a bent maradás kiharcolása érdekében március 3-án, Salgótarjánban teheti meg.