Bajnokesélyeshez utazunk

Bajnokesélyeshez utazunk

A bajnokság tizenkilencedik fordulójában a nagyra törő terveket szövögető Karcag vendége lesz csapatunk.

Annak a Karcagnak, mely nem titkoltan a feljutás kiharcolását tűzte zászlajára. Ehhez pedig minden feltétel adott kunsági városban. Vadonatúj, modern stadion, magasabb osztályt megjárt játékosokból összerakott keret és Varga Attila személyében egy rendkívül rutinos, pályafutása során már négy(!) NB III-as bajnoki címet szerzett szakvezető. Nem véletlen, hogy mind a pontvadászatban, mind a MOL Magyar Kupában szépen teljesít(ett) a gárda. A telet egypontos hátrányban a DEAC mögött a második helyen töltötte az együttes, míg a kupában a legjobb 16 köz jutott. Az átigazolási időszakban egyébként is erős keretéhez olyan újabb, azonnal bevethető játékosok érkeztek, mint például Ádám Ferenc (Kazincbarcika) és Csörgő Raul (Szentlőrinc). Rajtuk kívül Székely Dávid, Girsik Áron, Szűcs Kristóf, Vogyicska Bálint és Dan Marius Constantinescu is komoly másodosztályú tapasztalattal rendelkeznek.

Apropó Constantinescu. Az idei szezonban eddig 13 gólt szerzett egykori Honvéd-akadémista a tavaszi nyitányon súlyos fejsérülést szenvedett Egerben. Orr, arc-, és járomcsonttörésről szólnak a hírek – klubunk nevében ezúton is jobbulást kívánunk -, jelenleg a debreceni kórházban ápolják.

De vissza a csapathoz … A kupában egy hete csak a hajrában kapott góllal szenvedett vereséget az élvonalbeli Zalaegerszeg ellen, míg a hétvégén – talán a hétközi összecsapás fáradalmai miatt – gól nélküli döntetlenre végzett Egerben.

A vasárnapi, karcagi bajnoki összecsapás 14 órakor kezdődik a Liget úti Sporttelepen.