Az akarat, a küzdeni tudás dönthet

Az akarat, a küzdeni tudás dönthet

Bár az elmúlt hétvégén – a pálya használhatatlansága miatt – elmaradt csapatunk őszi szezonzáró összecsapása Debrecenben, holnap már meg is kezdődik a 2023-24-es pontvadászat tavaszi idénye. Csapatunk a táblázat ötödik helyén tanyázó Tiszaújváros vendége lesz. Az összecsapást a magyar válogatott vasárnapi Eb-selejtezője miatt szombaton rendezik. A 13 órakor kezdődő találkozót Valu Tibor vezeti, segítői Szilágyi Norbert és Dr. Gavalla-Kulcsár Judit lesznek.

A július végi bajnoki nyitányon még semmi jele nem volt, hogy ennyire ellentétes szezont fut a két csapat. Együttesünk az első fordulóban, remek játékkal, Nagy Zsolt két góljának köszönhetően már, már győztesnek tűnt, mikor a hosszabbítás utolsó pillanataiban, egy megpattanó lövéssel, a semmiből egyenlített (2-2) a Tiszaújváros. Attól kezdve mintha átok ülne rajtunk … A borsodiak egyre feljebb kapaszkodva a táblázaton ma már a közvetlen élmezőny mögött tanyáznak a táblázaton, míg mi vért izzadva próbálunk menekülni a kiesési zónából.

  • Bár a táblázaton elfoglalt helyezések nem azt mutatják, úgy érzem, nem vagyunk esélytelenek Tiszaújvárosban – vélekedett a holnapi összecsapásról vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – A júliusi bajnoki összecsapáson, illetve a kupameccsen is végig partiban voltunk ellenfelünkkel. Sőt … Ráadásul most a játéktér állapota miatt még inkább eltűnnek a képességbeli különbségek, illetve az adott forma is kevésbé számít. Úgy gondolom, ezúttal az akarat, a küzdeni tudás lesz a döntő. Ebben pedig nem szabad, hogy fölénk nőjön a Tiszaújváros.

Jó hír, hogy Kalmár Ferenc kivételével nem lesz hiányzónk, azaz sérültjeink felépültek, betegeink meggyógyultak.