Átalakult a Keleti csoport …

Megjósolhatatlan, hogy milyen erősségű lesz a 2021-22-es idényben az NB III Keleti csoportja, hiszen jókora változás történt húsz csapatos mezőnyében.

  • Kiszámíthatatlanok az erőviszonyok, hiszen szinte a mezőny fele kicserélődött, nyolc új csapat érkezett a csoportba – vélekedett a szerdai csoportbeosztás után vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Két NB II-es gárda, a DEAC és a Kazincbarcika hozzánk került, ugyanakkor a feljutó Tiszakécske mellett a második BVSC és nagyon erős, komoly terveket szövögető Balassagyarmat is Középre nyert besorolást. Öt második számú együttes lesz az ellenfelünk (Békéscsaba II, DVSC II, DVTK II, Kisvárda II, Újpest II), esetükben pedig fordulóról fordulóra bizonytalan, hányan játszanak vissza az első keretből. Annak viszont örülök, hogy a Törökszentmiklóssal, illetve a Hajdúszoboszlóval találkozunk. Nem csak a földrajzi közelség miatt, hanem mert kimondottan jó a kapcsolatunk a két klubbal. Ugyanakkor a Hidasnémeti teljesen ismeretlen számunkra, egyelőre csak annyit tudunk róluk, hogy messze van, sokat kell utaznunk hozzájuk.

Csapatunk a csütörtöki, pénteki edzéseket követően szombaton 10 órakor Karcagon lép pályára felkészülési meccsen.