Amire büszkék lehetünk …

A 2020-21-es harmadosztályú bajnokság sok emlékezetes pillanatot hozott csapatunk és szurkolóink számára egyaránt. Jó és rossz értelemben is …
- Már a tavaly augusztus nyitóforduló is örök emlék marad – elevenítette fel az elmúlt szezont vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Újoncként, sok néző előtt, felfokozott hangulatban léptünk pályára a Sényő ellen és rendkívül fordulatos meccsen, vesztett állásból, 1-2-ről nyertünk. Az egész évadunkra jellemző volt egyébként, hogy képesek voltunk fordítani és pontot, pontokat szerezni. Mit ne mondjak, a Tállya például vezetett a szünetben ellenünk, a második félidőben pedig rúgtunk egy négyest. Soha nem fogom elfelejteni a Gyöngyös elleni őszi találkozónkat sem. Már 3-1-re vezettek a hazaiak, onnan álltunk talpra és a 94. percben megnyertük az összecsapást.
Minek tulajdonítja, hogy többször is hátrányból sikerült megfordítani a mérkőzést?
- Elsősorban a csapategységünknek, másodsorban pedig annak, hogy jó fizikai állapotban voltak játékosaink. Különösen ősszel a meglepetés erejével hatott ellenfeleinkre, hogy mentálisan mennyire erős a csapatunk, hogy küzdeni tudásunk miatt senki nem mehetett biztosra ellenünk. A bajnokság első felvonásában lejátszott 19 meccsen egyedül a Tiszaújváros tudott több góllal nyerni ellenünk, az összes többi riválisunknak feladtuk a leckét. Még akkor is, ha vereséget szenvedtünk. Nem véletlenül tartottak minket ellenfeleink a Keleti csoport egyik legkellemetlenebb együttesének.
Így visszagondolva a 38 bajnoki fordulóra, melyik volt a legemlékezetesebb találkozónk?
- A Jászberény elleni 2-1-es győzelmünk. Presztízs-meccs volt, hiszen megyei riválisunk a JFC, ráadásul veretlenül, első helyen állva érkeztek hozzánk a kék-fehérek. Óriási csatában, a hajrában szerzett góllal nyertünk …
Az éremnek mindig két oldala van … Évértékelésünk következő részében a negatív élményekről faggatjuk Dorcsák Zoltánt.