Egyesület

Alcoyano alias Tiszafüredi VSE

Mint köztudott, február 11-én az NB I-es Zalaegerszegi TE együttesét fogadja MOL Magyar Kupa-mérkőzésen csapatunk. Ennek kapcsán faggattuk klubunk elnökét, Tiszafüred polgármesterét, mit is jelent ez a meccs a város számára.

  • Tiszafüred labdarúgásának óriási sikere, hogy a város csapata bejutott a Magyar Kupa legjobb 32 együttese közé, erre tudomásom szerint korábban még soha nem volt példa – felelte honlapunk érdeklődésére Újvári Imre. – Annak kapcsán pedig, hogy élvonalbeli gárdát fogadunk csütörtökön, a siker fénye óhatatlanul rávetül magára a városra is. Ezekben a hetekben, napokban rendszeresen szerepel Tiszafüred neve az elektronikus médiában, illetve az országos sajtóban. Mondhatnám focicsapatunknak köszönhetően ingyen reklámhoz jutott ezzel a Tisza-tó térsége, illetve maga Tiszafüred városa. Sportéletünk fejlődését tükrözi ez a siker, bizonyítva ezzel azt is, hogy fürediekből álló szakmai stábunk jó munkát végez. Újoncként nem csak helyt áll csapatunk az NB III-ban, de még a Magyar Kupában is vitézkedik.

Mit vár a Zete elleni összecsapástól?

Hiú ábrándjaink azért nincsenek, igyekszünk helyén kezelni a sikereket, a találkozó egyértelmű esélyese a ZTE. Ugyanakkor azért a kisördög ott bujkál bennem … Néhány hete ki hallott az Alcoyano együtteséről? Biztos vagyok benne, hogy még a legfanatikusabb hazai szurkolók sem. És lássanak csodát, a harmadosztályú gárdának sikerült kiverni a legjobb 32 között a Real Madridot a spanyol Király Kupában. Ha nekik összejött, nekünk miért ne sikerülhetne egy hasonló bravúr? A labda itt is gömbölyű …

About Author