A vasárnapi, tiszaújvárosi edzőmérkőzéssel (2-2) befejeződött a felkészülési időszak csapatunk számára, már csak a finomhangolásra van lehetőség a hétvégi tavaszi bajnoki rajt előtt.
- Ezen a meccsen több eddig hiányzó játékosunk visszatérhetett, s ez meg is látszott teljesítményünkön – értékelte az újvárosi döntetlen vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Ugyan a védelemből Szövetes Krisztián, Tamás Szabolcs és Ludvig Zsombor még mindig nem volt bevethető állapotban, ám már számíthattunk az átigazolási időszak hajrájában hozzánk kerülőkre. Az első félidőben szervezettek, masszívak voltunk, s egy remek kontra végén, illetve egy szép átlövéssel megérdemelten szereztünk kétgólos vezetést az NB III Északkeleti csoportjában nyolcadik helyen tanyázó Tiszaújváros ellen. A szünet után már kevésbé voltak hatékonyak támadásaink, a hazaik pedig két tizenegyest is rúghattak. Igaz, az elsőt a kapu fölé lőtték, a másodikat pedig Tajti Bence hárította, de a kipattanót már belőtték. Az egyenlítő gólt pedig a 92. percben kaptuk. Úgy érzem, alakul csapatunk, bízunk a a jó tavaszi szereplésben.
A hétvégén a tizennyolcadik forduló mérkőzéseivel folytatódik a pontvadászat, csapatunk a táblázaton éppen előtte tanyázó Salgótarján vendége lesz.