Akadtak szép dolgaink, de …

Mint köztudott, csapatunk a MOL Magyar Kupa hétvégi, harmadik fordulójában hazai pályán sima vereséget szenvedett az NB II-es Siófok együttesétől.
- Szerettük volna megnehezíteni a Balaton-partiak dolgát, de sajnos nem sikerült, emiatt csalódott vagyok- nyilatkozta honlapunknak csapatunk szakvezetője, Dorcsák Zoltán. – Akadtak szép dolgaink a mezőnyben, de semmi veszélyt nem jelentettünk a vendégek kapujára, így pedig nem volt esélyünk a bravúrra. A Siófok beleállt a meccsbe, mindvégig motiváltan, koncentráltan futballozott, egyetlen pillanatra sem becsült le minket. Minél tovább ki akartuk húzni kapott gól nélkül, de már a tizedik percben bevették kapunkat. A szünetben ugyan csak 0-1 volt az állás, ám a térfélcserét követően gyorsan megkaptuk a másodikat, s azzal el is szállt minden maradék reményünk.
Csapatunkra szeptember utolsó hétvégéjén újabb nehéz feladat vár, a Pénzügyőr elleni rangadón kell bizonyítanunk, hogy nem a véletlen műve volt eddigi jó bajnoki szereplésünk.