A ZTE ellen, de a bajnokságra készülve

A ZTE ellen, de a bajnokságra készülve

Mese nincs, holnap már tétmeccsen kell bizonyítani, hogy nem láblógatva töltötték az elmúlt heteket játékosaink. Igaz, egy olyan tétmeccsen, amelyen józan számítások szerint minimális az esélyünk a győzelemre, hiszen egy élvonalbeli gárdával, stílusos támadójátékával az NB I-ben is sok szimpatizánst szerző ZTE-vel találkozunk.

  • Elég szerencsétlen időpontban kerül sor a Magyar Kupa nyolcadik fordulójára, hiszen az alacsonyabb osztályú csapatok még javában a felkészülés közepén járnak, míg az NB I-es, NB II-es együttesek már több bajnoki meccsel a lábukban lépnek pályára – osztotta meg véleményét honlapunkkal csapatunk vezetőedzője, Dorcsák Zoltán. – A mi esetünkben például nem elég, hogy két osztály különbség van a Zete javára, ráadásul játékban is van, míg mi füvespályát sem láttunk az idén. Ezzel nem panaszkodni akarok, hiszen számunkra már az is nagy öröm, hogy idáig eljutottunk és megtiszteltetés, hogy olyan ellenfelet fogadhatunk, mint a Zalaegerszeg.

Mire számít, mit vár csapatától a holnapi kupameccsen?

  • Mi nem a ZTE ellen, hanem a harmadosztályú bajnokságra, a bent maradás kiharcolására készülünk. Éppen ezért függetlenül a kupameccstől nem változtattunk a felkészülés menetén, nem könnyítettünk az edzésmunkán. Sajnos egyébként is szűkös keretünk holnap még inkább hiányos lesz. Kalóz Ádám beteg, idén még nem edzett, Lakatos Kirill eltiltás miatt nem léphet pályára, Urbin Péter és Balogh Krisztián reamatörizációs idejét tölti, Jakab Róbert pedig sérült. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy aki holnap pályára lép, az mindent el fog követni a tisztes helytállás érdekében. Az ilyen meccsek előtt senkit nem kell különösebben tüzelni, fanatizálni, mindenki felszívja magát és elfelejti a kisebb, nagyobb fájdalmakat. És hogy milyen lesz a meccs? Sok múlik azon, melyik pályán engedélyezi a játékvezető. Ha a füvön játszunk, sárdagasztós összecsapás lesz, ahol talán kevésbé jön ki a két csapat közti különbség. Amennyiben a műfüvön kell megrendeznünk, ott a játék dominál, mely a vendégeknek kedvez. Száz szónak is egy vége, igyekszünk megnehezíteni a zalaik dolgát, s nagyon remélem, hogy mindkét csapat sérülés nélkül megússza az összecsapást.

A csütörtöki Mol Magyar Kupa-mérkőzés 13 órakor kezdődik Tiszafüreden.