Felnőtt csapat Labdarúgás

A visszaszámlálás megkezdődött …

Az élvonalbeli, illetve NB II-es gárdák után szép lassan valamennyi harmadosztályú alakulat is megkezdi a felkészülést a 2020-21-es bajnokság tavaszi folytatására.

Nincs ezzel másként csapatunk sem. Dorcsák Zoltán vezetőedzővel három nap múlva, január 11-én “randevúznak” keretünk tagjai. A hétfői jelenésen már ott lesz eddigi két téli szerzeményünk, Fehér Zsolt, illetve Fülöp Gergő is. Januárban napi egy edzés vár játékosainkra, februártól viszont kedden és csütörtökön már dupla tréning lesz.

  • Jelenleg több játékossal is tárgyalásban állunk, ám míg nem kerül aláírás a szerződésekre, addig nem szeretnénk megnevesíteni kiszemeltjeinket – tudtuk meg Ábrahám Tamás szakosztályelnöktől. – Annyit azért elárulhatok, hogy egy, egy támadót, illetve középpályást szeretnénk még igazolni.

Csapatunk első felkészülési meccsét január 23-án, szombaton vívja, amikor a Hajdúszoboszló gárdája látogat Tiszafüredre. A találkozóra az új, közelmúltban átadott műfüves pályán kerül sor.

About Author