Csapatunk úgy várta a bajnokság legutóbbi fordulóját, hogy története során még egyszer sem tudta legyőzni a Kisvárda II együttesét …
- Most sikerült végre, méghozzá nem is akármilyen mérkőzésen – kezdte értékelését csapatunk edzője, Dorcsák Zoltán. – Igazi ki-ki meccset vívtunk ellenfelünkkel, ahol el kell ismerni, a szerencsére is szükségünk volt a győzelemhez. Igaz, nagyon megdolgoztunk ért. Az erős szél az első perctől fogva befolyásolta a találkozót. Az első félidőben alig tudtuk kihozni a labdát, de csapatvédekezésünk rendben volt, nem sok lehetőséget adtunk vendégeinknek. A szünet után úgy mentünk ki a folytatásra, hogy most majd mi szorítjuk be a Várdát a kapuja elé, ehhez képest azonnal két ziccerrel kezdtek a piros-fehérek. Ha akkor gólt kapunk, nem tudom, hogy alakul a folytatás. A hetvendik perctől éreztem azt, hogy akár nyerhetünk is. Egyre jobban domináltunk, már nekünk voltak helyzeteink, s végül a rutinos Szabó Viktor az utolsó percben egy nagy bedobás után megszerezte a három pontot érő gólt. Négy napon belül két meccset nyertünk úgy, hogy közben meghatározó játékosokat kellett nélkülözni eltiltás (Mácsai László) vagy sérülés (Barzsó Attila) miatt. Ez mindenképpen növeli győzelmeink értékét.
Csapatunk a hét végén Hatvanban lép pályára.