Mint köztudott, csapatunk vasárnap rendkívül fontos mérkőzésen, 3-1-es győzelmet aratott a Gyöngyös ellen. A találkozót követően vezetőedzőnket kértük meg, hogy értékelje a kilencven percet.
- Nagyon jól kezdtünk, a hatodik percben Urbin Péter és Iván Milán góljaival már 2-0-ra vezettünk, s ez megadta a meccs alaphangját – elevenítette fel a „hatpontos” vasárnapi derbit Dorcsák Zoltán. – Ezt követően jó félórát csendesen csordogált a mérkőzés, ám a Vincze Patrik felesleges kiállítása után nem voltam nyugodt. Azonnal felrémlett bennem az őszi, gyöngyösi találkozónk, amikor 2-0-ás, majd 3-1-es hazai vezetésről fordítva nyertünk. Azért bíztam benne, mi nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint akkor házigazdáink és nem hagyjuk kiénekelni a sajtot a szánkból. Ugyan a zöld-fehérek jöttek előre a folytatásban, de csak pontrúgásokból veszélyeztettek. Csapatvédekezésünk jól működött, így igazából felépített támadásból nem is kerültek kapu közelbe a vendégek. Ennek ellenére csak a hajrában, Papp Norbert harmadik gólját követően nyugodtam meg. Sajnálom, hogy 3-0 után kihagyott a koncentrációnk és hagytuk szépíteni ellenfelünket, de megérdemelt győzelmünkhöz nem férhet kétség.
Csapatunk tavaszi négy meccséből hármat megnyert, s csupán egyet veszített el. Szerzett kilenc pontot, 10-5-ös gólkülönbségét pedig még a dobogósok is megirigyelhetik. A kiesés elleni versenyfutásban 12 ponttal eltávolodott a vetélytársaktól, s nyugodtan készülődhet a folytatásra.