A hétvégén a bajnokság hetedik fordulójának mérkőzésein lépnek pályára az együttesek. Csapatunk szombaton 16 órakor a Kisvárda II gárdáját fogadja a Lipcsey Elemér Sporttelepen. Az összecsapást Muhari Gergő vezeti, segítői Czeglédi Barna és Végh Márton lesznek.
Nincs könnyű helyzetben csapatunk, hiszen az eddig lejátszott bajnoki mérkőzéseken hiába nem nyújtott rossz teljesítményt, mindez az eredményeken nem tükröződik. Hat forduló alatt mindössze két döntetlent ért el, négyszer pedig pont nélkül zárta az aktuális játéknapot.
– Sokat beszélgettünk a játékosokkal a héten, és mindannyian érezzük a helyzet fonákságát – felelte honlapunk érdeklődésére Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Még többet kell tennünk azért, hogy a fordulópontokból jobban jöjjünk ki. A védekezésünk hellyel, közzel összeállt az elmúlt meccseken, a nagyobb probléma, hogy képtelenek voltunk a gólszerzésre. Hiába alakítottunk ki számtalan ziccert, kapufákat lőttük, naggyá tettük az ellenfél kapusát vagy éppen el sem találtuk a kaput. Holnap a Kisvárda II ellen meg kell törni rossz sorozatunkat. Függetlenül attól, hogy a vendéggárda a vesztett pontok tekintetében a második helyen tanyázik a táblázaton, nyernünk kell.
Sérült, eltiltott nincs keretünkben, azaz valamennyi játékosra számíthat szakmai stábunk a szombati bajnoki találkozón.