A Keleti csoport legjobb játékosa: Kalóz Ádám

Nem akármilyen elismerésben részesült csapatunk kapitánya, Kalóz Ádám az elmúlt napokban. Az internetes szavazás alapján az NB III Keleti csoportjának szurkolói a régió legjobb játékosának választották az őszi idényben.

Honlapunk olvasói nevében is gratulálunk az elismeréshez. Bár szurkolóink előtt nyitott könyv a pályafutása, azért szeretnénk, ha egy kicsit bemutatkozna a kívülálló drukkereknek.

  • Köszönöm a gratulációt. Meglepett az elismerés, pláne annak fényében, hogy az őszünk nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettük volna – kezdte a válaszadást Kalóz Ádám. – Annak idején, még óvodás koromban Bártfai Pista bácsinál kezdtem a pályafutásomat. Serdülőkoromat végig Füreden töltöttem, ám mivel a középiskolát Jászberényben végeztem, ott is játszottam. Végig jártam az ifi korosztályos csapatait, s első NB III-as meccsemen is a JFC színeiben léptem pályára. Rövid kitérőt tettem Jászárokszállásra, majd 2016 nyarán végleg hazatértem a TVSE-hez.

Szurkolóink megszokták, mindig abban a szerepkörben küldi Önt pályára vezetőedzőnk, ahol a leginkább „ég a ház”. De mi az igazi posztja?

  • Ugyan balhátvédként, bal oldali középpályásként indult felnőtt karrierem, ám a legjobban már a védelem tengelyében érzem magam.

A nyári tizenegyedik hely után most csak a tizenhatodik helyen telel csapatunk …

  • Meggyőződésem, keretünknek bőven a mezőny első felében van a helye. Nem is kezdtük rosszul az idei szezont, ám olyan sérülés-, és betegséghullám söpört végig az együttesen, mely a legerősebb klubok életét is megnehezítette volna. Nagyon zaklatott őszt tudhatunk magunk mögött, ennek ellenére senki nem focizott le minket. A BKV Előre elleni 2-0-ás győzelmünket pedig szerintem jó ideig egyetlen szurkolónk sem felejti el. Már a meccs előtt olyan feldobott hangulatban voltunk az öltözőben, hogy biztos voltam benne, megfosztjuk veretlenségétől a listavezetőt.

Nyugtassa meg szimpatizánsainkat, nem esik ki csapatunk a nyáron az NB III-ból!

  • Tudom, vezetőink gőzerővel dolgoznak azon, hogy mennyiségileg és minőségileg is megerősítsék keretünket, s amennyiben felépülnek sérültjeink, biztosan nem lesznek kiesési gondjaink. Sőt … Én inkább előre tekintek, szeretnénk a tavalyi helyezésünket is felülmúlni. Kertész Tomi és Barna Béla már a felkészülés kezdetére rendben lehet, de Szövetes Krisztián is szép lassan csatlakozhat majd a kerethez, szóval én bizakodva várom a folytatást. Ezúton is szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy a nehéz időszakban is kitartottak mellettünk. Az egész csapat, a klub nevében minden szimpatizánsunknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok!