Jó passzban van a kis-Nyíregyháza

Jó passzban van a kis-Nyíregyháza

A hétvégi, tizenharmadik fordulóban a Nyíregyháza II együttesét fogadja csapatunk Tiszafüreden. A vasárnap 13 órakor kezdődő találkozót Nyekita Benjamin vezeti, segítői Juhász Bálint és Bense Milán lesznek.

Nem egészen egy héttel az „év mérkőzése”, a Ferencváros elleni Mol Magyar Kupa-találkozó előtt nem könnyű a soros bajnoki fordulóra összpontosítani. Pedig nagyon kellene, hogy három nyeretlenül megvívott meccs után ismét szebbik arcát mutassa csapatunk és begyűjtse a három pontot.

Nem lesz könnyű, hiszen a kis-Nyíregyháza a gyengébb bajnoki rajt után elkapta a fonalat és az utolsó négy fordulóban három győzelmet aratott és egyszer döntetlenre végzett. Ezzel pedig feljött a táblázat nyolcadik helyére. Török László edző fiai ráadásul megtalálták góllövő cipőjüket is, egyetlen találattal szereztek csak kevesebbet, mint a dobogó alsó fokán tanyázó együttesünk.

Ami jó hír szurkolóink számára, hogy csapatunk házi gólkirálya, Pap Zsolt letöltötte sárgalapos eltiltását és visszatérhet a keretbe. A szabolcsiak színeiben három régi ismerőst is üdvözölhetünk vasárnap Tiszafüreden: Bertók Márk, Kovalecz Soma és Czimer-Nyitrai Ádám tavasszal még csapatunkat erősítette.