A Jászberény elleni meccs mindig háromesélyes

Vasárnap 17.30-kor a Jászberény elleni megyei rangadóval folytatja bajnoki szereplését csapatunk. A Karcag elleni hazai siker után vélhetően ismét sok néző foglal helyet majd a lelátón, azaz érdemes lesz időben elindulni a meccsre.

  • Ez a Jászberény már nem ugyanaz a Jászberény, mint amelyik tavasszal pontot is alig szerzett – vélekedett a holnapi összecsapás esélyeit taglalva Dorcsák Zoltán. – Jól erősítettek a kék-fehérek a nyáron, így biztos vagyok benne, hogy ismét meghatározó csapata lesz a JFC a Keleti csoportnak. Nem „kábít” el minket a DVTK II-től elszenvedett legutóbbi veresége, én annak a rovására írom az 1-4-et, hogy későn állt össze a kerete. A berényiek elleni megyei rangadó, függetlenül a formáktól, egyébként is mindig háromesélyes. Szeretnénk nyerni, ám ahhoz maximális figyelemre és fegyelemre lesz szükségünk.

Hogy állunk a hiányzókkal?

  • Igazából csak Szövetes Krisztiánra nem számíthatok. Neki sajnos a kupameccsen eltört a bordája, rá néhány hetes pihenő vár. Bár néhányan egy, egy edzést kihagytak apróbb sérülések miatt, ám mindenki hadrafogható lesz vasárnap.

A Lipcsey Elemér Sporttelepen vasárnap megrendezésre kerülő összecsapást Szilágyi Sándor vezeti, segítői Szilágyi Zsolt és Gavalla-Kulcsár Judit lesznek.