A hét végén rendezték meg a MOL Magyar Kupa országos táblájának első fordulóját, melynek során az NB III-as együttesek is pályára léptek. Csapatunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályban kielencedik helyen végzett Felsőzsolca vendége volt.
– A célt elértük, továbbjutottunk, de másnak nem igazán örülhetünk – elevenítette fel a 2-1-es győzelmünkkel véget érő kupameccset vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Az akarásra, a küzdőszellemre nem lehet panaszom, de nem játszottunk jól. Már az első félidőben lezárhattuk volna a továbbjutás kérdését, ám a tizenegyes kivételével mindent kihagytunk. Hiába játszottunk 50 percet emberelőnyben, még így is képesek voltunk gólt rúgatni a hazaiakkal. A hajrá kezdetén azért Barzsó Attila révén csak begyötörtünk még egy gólt, így várhatjuk az újabb sorsolását.
A MOL Magyar Kupa második fordulójának mérkőzéseit augusztus 26-án rendezik.
Megyénk csapatainak eredményei: Jászfényszaru-Gödöllő 1-3, Jászberény-Hatvan 0-3, Szegedi VSE-Szolnoki MÁV 0-4, Tiszaföldvár-Békéscsaba 1-2, Monor-Karcag 3-1,